CSERÉPKÁLYHA

A kályhák könnyű, középnehéz vagy nehéz építésűek lehetnek: minél könnyebb, annál gyorsabban átmelegszik, minél nehezebb, annál tovább tartja a hőt.
A szerkezete egyhéjú vagy dupla héjú lehet, ez utóbbit ajánljuk alacsony hőveszteségű, passzív házakba, mivel egyenletesen adja le a hőt a nap folyamán.

A kályhák hatásfoka 78% felett van, de modern tűzterekkel, automatizálással ez tovább növelhető. Napi egyszeri befűtéssel 18-24 órán keresztül adják le a hőt ezért jól alkalmazhatók családiházak állandó fűtéseként is, de sokan építik tartalék vagy biztonsági fűtésként is, mivel függetlenek a szolgáltatórendszerektől. A tűztér fölé sütő is beépíthető, aminek a hőmérséklete attól függ, melyik fűtési szakaszában van a kályha. Vizes hőcserélő és rostély beépítése nem javasolt, mert a kályha hatásfokát csökkentik, elősegítik a kátrány és korom képződését.

A cserépkályhák külseje készülhet téglából, vagy csempéből, illetve lehet vakolt is. Ezeknek a kályháknak belső (tűztér és füstjárat) és külső (hőleadó felület) méreteit a helyiség hőigényéhez alkalmazkodva előre tervezni kell minden esetben. A kályhák sugárzással a környező tárgyakat, falakat és élőlényeket melegítik, ugyanúgy, mint a Nap, amikor rásüt valamire, valakire. A mázas csempéből épült kályha akár több generációs használata során átépíthető, rekonstruálva a belsejét és egy-egy kézműves darab ára emelkedhet is a múló évtizedek teltével. A légfűtés gyors hőleadásra képes, de a tüzelés beszüntetése után gyorsabban hűl a hőmérséklet, míg a sugárzás bár lassabban melegíti fel a környezetet, de tömegétől függően hosszú idő alatt (8- 48 óra) fokozatosan adja le a tárolt hőmennyiséget. Mind a kályháknál, mind a kandallók esetében fontos a befogadó tér sajátosságaihoz és a megrendelő esztétikai igényéhez történő igazodás, hiszen velünk élő bútordarab lesz, ami emberöltőn keresztül meg tudja határozni otthonunk hangulatát is. Bármely fűtőberendezést is választjuk, mindegyik működéséhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő mennyiségű égéslevegő és a keletkező égéstermék elvezetéséhez szükséges kéményhuzat biztosítása. Ennek a levegő-tűz-füst rendszernek (égéskör) összehangolt működését számítógépes program segítségével kell tervezni, ellenőrizni.

Ülőpadkás cserépkályha

A mai cserépkályhák ősét a 12-13.században német és svájci mesteremberek folyamatos kísérletezés eredményeképpen építették fel először. Kezdetben a többcélú kemencékhez hasonlóan agyagból készült kályhák falára cseréptányérokat tapasztottak, ami jobban megtartotta a meleget, és ezzel növelték a fűtőteljesítményt. Később külön erre a célra kifejlesztett kályhaszemekből – amelyek a mai égetett kerámiából készült kályhacsempék elődei voltak – építették a kályhákat. Hallatlan népszerűsége következtében hihetetlenül gazdag forma- és színvilága alakult ki a cserépkályháknak és a kandallóknak.

Napjainkban újra reneszánszát éli ez az ősi mesterség, a hagyományos formák mellett egyre színesebb, díszesebb és profilosabb elképzeléseket valósítva meg.

Hagyományos üzemelésű cserépkályhák

Hagyományos üzemelésűek azok a cserépkályhák, amelyekben időszakosan (naponta egyszer vagy kétszer begyújtva) tüzelnek. Ezek a kályhák fa-,szén-, vagy vegyes, tehát fa- és széntüzelésre alkalmasak. A felhasználandó tüzelőanyag határozza meg a kályha belső kialakítását, falvastagságát és ajtóinak számát, elhelyezési módját. A hagyományos üzemelésű kályhákat legáltalánosabban aszerint csoportosítják, hogy a tűztér és a kéménybe csatlakozó füstcső között hány füstjárat van a kályhatesten belül, és hogy ezek milyen irányban: függőlegesen vagy vízszintesen helyezkednek el. Az alaptípus hőtárolásra alkalmas, nagy tömegű, több járatos, ajtóval zárt tűzterű. Az égéslevegőt az ajtók szabályozható nyílásain át kapja. Kéményhez csatlakozik, és a helyiségből veszi a levegőt (légbevezetés szükséges). Burkolata a neve szerint is égetett, mázas cserép, de más építőanyag is lehet.

Kombinált cserépkályhák

A kombinált cserépkályha egy betétes, u.n. fűtőkandallóból, és egy utána épített járatos cserépkályhából áll. Első része gyorsan megmelegszik, és légcserével ad le hőt, második része a hagyományos cserépkályhához hasonlóan tárolja a hőt.

Cserépkályha használata

Szárítófűtés

Egy cserépkályha építése során rengeteg víz, illetve vizes anyag kerül felhasználásra, amelyet a kályha, mint egy szivacs magában tart. Mielőtt az új kályhánkat elkezdenénk használni, mindenképpen ki kell szárítani, ennek menete a következő:

Az építést követő első hónapban a kályha ajtaját nyitva kell tartani, akár le is lehet szerelni, így biztosítjuk a füstjáratok szellőzését. Egy jó kémény, működési elvének köszönhetően folyamatosan húz, így a nyitott ajtón keresztül a szobából levegőt szív át a kályhán, ezért fontos az első hónapban a kályha körül szobahőmérsékletet tartani. Ez a nyáron épült kályhák esetében nem gond, de ha a kályhánk télen készül el és nem lakott, fűtetlen helységben van, akkor erre is figyelni kell. Az első hónapban célszerű csak a természetes száradásra hagyatkozni, nem szabad erőltetni a kályha száradását (elektromos hősugárzóval, begyújtással), mert ez a kályha szerkezetének károsodását okozhatja. Amennyiben nincs elegendő kéményhuzat, időnként egy ventilátorral rá lehet segíteni.

Az első hónap leteltével (de ez lehet akár 6-8 hét is) elkezdhetjük a szárítófűtés folyamatát. Azért mondom, hogy folyamat, mert ez nem egy egyszeri befűtés, hanem egy napokig tartó kíméletes „bemelegítés”, ilyenkor a maradék vizet is elpárologtatjuk a kályhából. Fontos megemlítenem, hogy a cserépkályha nem bírja a hirtelen gőzfelszabadulásból származó nyomást, ahhoz, hogy elkerüljük a kályha megrepedését mindenképpen fokozatosan kell felmelegíteni.

Tegyünk újságpapírba csomagolt, apróra hasított tűzifa-, rőzseköteget a tűztérbe és gyújtsunk be! A művelet alatt a kályhaajtó végig legyen nyitva! Miután a rőzse lángra kapott, tehetünk rá egy-két darab kisebb tűzifát, de az egész ne haladja meg a 2-3kg-ot. A tűzifa minden esetben szárított (legalább két éve vágott) keményfa legyen, az ettől eltérő tüzelő a kályha idő előtti elhasználódásához vezethet. Ezt naponta kétszer ismételjük meg, és közben ellenőrizzük a kéményből távozó füstöt. A sok vízgőzt tartalmazó füst fehér, ahogyan csökken a páratartalma egyre inkább áttetsző lesz. Amikor azt tapasztaljuk, hogy a kéményből távozó füst már alig tartalmaz vizet (áttetsző), akkor elkezdhetjük a kályha használatát, de az első normális befűtéskor (~5kg fa) még a füstöt! Ha mindent rendben találunk, akkor a kályhánk készen áll a fűtési szezonra!

Fűtés

A cserépkályha mérete a helyiség fűtési igényéhez igazodik, felülete kb. 800W/m2 hőt képes leadni. Általában a hagyományos cserépkályhák nyitott égésterűek, vagyis a levegőt a helyiségből veszik. A helyiségbe a levegőt légbevezetőkkel kell biztosítani. Mai légtömör nyílászárós épület esetén zárt égésterű, külső, független (csöves) légbevezetésű, az ajtókon nyílás nélküli cserépkályha is szükséges lehet. Általában hatásfoka kb. 65-75%. Használatához tüzelőanyag tárolás, és tűzbiztos hamueltávolítás szükséges. Fűtéskor először berakjuk a gyújtóst (papír, gyújtós, brikett), e köré, mögé a hasábfát. A hagyományos cserépkályha begyújtása lassan történik, először a huzat biztosításához gyújtóssal átmelegítjük a kéményt, majd az égő gyújtósra döntjük a fákat. Rosszul gyulladó fa esetén a tűztér ajtónál még égetünk gyújtóst. Ha van huzat, becsukhatjuk az ajtót, és a levegő nyíláson át biztosítjuk az égéslevegőt. A levegő mennyiség akkor elég, ha a láng színe a nyíláson, vagy üvegen át kb. világos sárga-fehér. Amíg a tűz ég, az ajtó(ka)t nem szabad lezárni, mert robbanóképes és mérgező gáz keletkezhet (szénmonoxid). A parázs elégéséhez is engedjünk még egy kevés levegőt. Az égés befejezése után lezárhatjuk az ajtókat, és a cserépkályha leadja a tárolt hőt. A tűzifa nedvessége rontja a kéményt és a hatásfokot, ezért száraz (lehetőleg 1-2 évig fedél alatt tárolt) fát használjunk. Háztartási hulladék eltüzelését a törvények tiltják, és mérgező füstöt ad. A zárt égésterű kályhák rendszerint automatikus adagolású pellet tüzelésű kályhák, melyekben az égés és légbevezetés folyamatát automatika szabályozza.